Kedves magyar olvasók! Ez a történetem elektronikus fordítása, amelyet nem tudtam szerkeszteni, ezért elnézést kérek, ha hibát talál.

Ahhoz hogy Észtországba utazzhassunk ma schengeni vízum kell. De a szovjet időkben ez egy ország volt határok és korlátok nélkül, és a Tallinnba való eljutáshoz elég volt Moszkvába (a Szovjetunió fővárosába) menni, onnan pedig vonattal vagy repülővel Szovjet-Észtország fővárosába utazni, és akkor úgy tűnt, hogy külföldön vagy.

A „Rókalyuk” étteremben ismerkedtunk meg. Régóta hallottunk erről az érdekes tallinni helyről. Egy középkori ház alagsorában volt, a híres Van Tamás (öreg Tamás) torony közelében. Itt mindent áthatott a középkori balti szellem: kőfalak, pislákoló gyertyák, rengeteg húsos edény, nemzeti ruhás pincérnők – mindez kellemes hangulatot teremtett. Pár pohár bor után lazítottunk, és amikor megszólalt a vidám zene, táncra perdültunk.

Mindenhonnan észt nyelvű üdvözlet hallatszott:

– Tere (Sziasztok.

Hirtelen az észt polifónia közt ezt hallottam:

– Maga miért nem táncol? Nem szórakoztató?

Megfordultam, és a gyertyák fényénél ki meglattam egy vörös hosszúhajú fiatal hölgyet, keskeny szemüvegben. Nagyon folyékonyan beszélt oroszul, ami nem volt jellemző a helyi fiatalokra, de még a helyes orosz nyelvében is volt egy balti akcentus, ami kellemes volt a fülemnek.

– Unatkozol? Gyerünk, felvidítalak.

Természetesen nem utasíthattam el egy ilyen meghívást.

– Amikor a hölgyek meghívják az urakat, az urak nem maradhatnak közömbösek – válaszoltam és elmentünk táncolni.

A gyors zene azonban nagyon hamar lassú romantikus dallammá változott, és most egymást ölelve tangót kezdtünk előadni. Tűzvörös hajától a finom sampon aromája áradt ki a zuhany alól éppen kijött tiszta test illatával tarkítva.

– Mi a neved?

Nos, mivel olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy kölcsönös szagokat érezünk, itt az ideje, hogy megismerjük egymást.

– A nevem Svana.

– Milyen érdekes név. Számomra teljesen ismeretlen.

– Nagyon ritka és egyáltalán nem észt.

– És akkor?

– Norvég.

– Meglepő! Honnan van egy észt lánynak norvég neve? És mit jelent?

– Ó, ez egy hosszú történet. Mondd, mi a neved?

– Az én nevem is szokatlan, mármint a te fülednek.

– Ne aggódj. Mondd. En gyorsan elkapom.

– A nevem Harutyun .

– Érdekesnek hangzik!

– Igazi örmény nev?

– Természetesen nem norvég.

– És nem észt.

Együtt nevetni kezdtünk, és rájöttem, hogy az ismerkedés megtörtént.

– Figyelj Harutyun! Menjunk üljünk az asztalunkhoz, és csevegjünk a neveinkről.

Ezt olyan lazán mondta, hogy nem mertem visszautasítani az új ismerősömet.

Egy asztalhoz közeledtünk, amelynél már két felnőtt ült – egy férfi és egy nő.

– Ismerkegyetek meg! Ők a szüleim. Apam neve Alexander, anyam neve Ingrid. Anya, apa – ő itt Harutyun. Most ismerkedtünk meg vele.

– Örvendek! Foglaljon helyet. Szeretne valamit enni?

– Nem köszönöm! Nem vagyok éhes. Olyan jó ebédünk volt ma itt.

– Megkinalhatom egy itallal?

– Nem utasítom vissza.

A pincérnők gyorsan hoztak nekem evőeszközöket és egy poharat, Alexander pedig vörösbort töltött. Сsekély kopasz férfi volt hegyes arcvonásokkal, és a csinos róka Svana arca az apjára hasonlított. A vörös haja pedig – Ingrid anya színe volt.

– Nos, meseljen Harutyun. Ahogy észrevettem, messziről jött, és nem egyedül, hanem egy társasággal.

Elkezdtem mesélni, kik vagyunk és honnan jöttünk. Svana és az apja figyelmesen hallgattak, de Ingrid nem, és rájöttem, hogy nem ért jól oroszul. Feltevésem megerősítésére Alexander néha odahajolt hozzá, és észtül kifejtette, amit már mondtam.

– Anya nagyon rosszul ért oroszul.

– Már megértettem.

– Valójában norvég.

– Szóval onnan kaptad a norvég nevét!

– De apám orosz, bár egész életében Tallinnban élt. És a vezetékneve orosz – Morozov.

– Tehát te Svana Aleksandrovna Morozova vagy. Lenyűgözően hangzik, mint Grieg „Reggele, Peer Gynt ” című dallama Csajkovszkij „Hattyúk tava” című balettjével keverve.

– Na tessék! Fejen találtad a szöget, sot nem is meleg, hanem forró.

– Milyen értelemben? Ezt hogy érted?

– Beszéljünk erről valahol máshol, egy privátabb környezetben.

Svana egyre jobban tetszet nekem. Könnyedsége, mosolya és a balti hidegseg teljes hiánya nagyon elősegítette a kommunikációt.

– Nem vagyok ellene. De nem ismerem a várost, így te választasz.

– Van egy csendes hely, ahol finoman játsszák a jazzt. Szereted a jazzt?

– Nem őrülok erte, de szeretem.

– Akkor menjünk. Anya, apa – eltűnünk, ne unatkozzatok. Te is elbúcsúzz el a tieidtől.

Amikor leültünk egy taxiba, az autó rádiója egy vidám örmény dalt sugárzott egy híres popénekes előadásában.

– Figyelj, Svana! Ez az én tiszteletemre szól – egy örmény dal.

Svana hallgatni kezdett, és mosolygott.

– Miről szól ez a vidám dallam?

– A tavaszról, májusról és a szeretett lányrol.

Észrevettem, hogy a taxis kőarccal maradt, annak ellenére, hogy utasai remek hangulatban voltak a taxiban felhangzó dallamtól.

Hát ilyen az észt mentalitás – az érzelmek és érzések minimuma. Ezeket a benyomásokat megosztottam Svanával.

– Ez egy északi hideg ország. Az itt élők sokáig nem látják a napsugarakat. Ez nem a ragyogó Örményország sok napsütéses nappal. Hány van belole évente?

– Háromszázharminc.

– Klassz! Ti aztan szerencsések vagytok!

Közben betértünk valami hangulatos bárba, ahol lassú jazz zene szólt és párok köröztek bágyadtan a terem közepén.

Leültünk egy asztalhoz és már normál világítás mellett végre láthattam az új barátnőmet. Levette a szemüvegét, és a csinos róka arcán rengeteg szeplõt láttam. Amellett, hogy káprázatos, mint a tűz, vörös haja volt, vékony derekú, cizellált alakja, egy szűk pulóver alatt szep mell rajzolódott ki. Hattyút ábrázoló medál díszítette .

– Karnak vetted le. Nagyon jól áll neked a szemüveg – mondtam kék szemei mélységébe nézve – kulomben is nagyon tetszik a kinézeted.

Svana ezektől a szavaktól elpirult, és arcán elbűvölő mosoly ragyogott fel.

– Hát te pedig egy égő barna hajú ferfi vagy. Ezt azonnal észrevettem, amikor megláttalak a „Rókalyukban”.

Megfogtam a kis kezeit szép lila körömvirággal, és finoman melegíteni kezdtem az enyémben.

– Mit igyunk?

– Örmény konyakot, persze, ha van itt.

Svana megkérdezte erről a pincért, aki igenlően bólintott.

– Soha nem ittam Örmény konyakot.

– Akkor ma próbáld ki.

Svana megforgatta a hozott poharat, és beszívta az ital aromáját.

– Ez az örmény konyak? Milyen bódító illata van.

– Ez az örmény nap egy darabja.

– Melyik ragyog az év 333 napján?

– Pontosan.

Svana lassan, minden kortyot megízlelve, fenékig ürítette a poharát. Kellemes égő folyadék ömlött belenk, melengetve a szívünket és a lelkünket.

– Milyen jo. Szeretnem megismételni.

Hoztak nekünk még két poharat, aztán még.

– Szóval félig norvég vagy.

Igen, edesanyám adta a nevet. A modern norvégok ősei úgy gondolták, hogy ha egy gyermeknek nevet adnak egy állat tiszteletére, és imádják, akkor az élete talizmánja lesz: misztikus kapcsolat jön létre az állat és a név viselője között. Az ilyen totemikus nevek egyik leggyakoribb női változata a következő volt: Khrevna – "varjú", Svana – "hattyú". Így aztán kiderült, hogy fején találtad a szöget, amikor Grieg dallamáról és Csajkovszkij „Hattyúk tava” című művéről beszéltél.

Svana kecsesen kinyújtotta finom nyakát, hattyút imitálva, és a medált a mellen megforgatta.

– A szüleid nem tévedtek. Igazán kecses vagy, akár egy hattyú.

Mindketten kellemesen ellazultunk, lelkes szemekkel néztünk egymásra, és mindketten kiolvastuk egymas legbensőbb vágyait.